„Virtuális”

BolygóKutató

szakirány

 

összeállította: Hargitai Henrik, Kereszturi Ákos, Sik András

2010. január 25./ május 25.

English

 

 

Célkitűzés: olyan összehangolt és egymásra épülő tantárgy-sorozatot kínálni a bolygótudomány iránt érdeklődő egyetemi hallgatók számára, amely – Magyarországon egyedülálló módon – részletesen foglalkozik a „planetary science” tudományos és módszertani alapjaival, illetve legújabb eredményeivel, s ezáltal tulajdonképpen bolygótudományi specializációt tesz lehetővé.

 

A jelen kurzuslistáról a következő kiegészítő információkat kell tudni:

-          a „virtuális” szakirány NEM AD DIPLOMÁT, sem SEMMIFÉLE hivatalos papírt, nem hivatalos, csak tantárgyak összefűzött sorozata, amiben a hallgatók logikus sorrendben vehetik föl a planetológiával foglalkozó tárgyakat. Később azonban – pl. planetológiával kapcsolatos külföldi továbbtanuláskor vagy ösztöndíj, nyári egyetem stb. esetén – indexben szereplő tárgyként a hallgató esetleg nagyobb eséllyel pályázhat.

-          Az MSc-s tantárgyakat a BSc-s hallgatók nem tudják fölvenni.

-          Hogy melyik kurzust ki veheti föl, arról az aktuális tanrendből lehet értesülni. Természetesen aki nem kér kreditet és osztályzatot, az előadásokat szabadon látogathatja.

-          A virtuális bolygókutató szakirány jelenleg itt feltüntetett modulja elsősorban – de nem kizárólag! – a természetföldrajzi jellegű tantárgyakat tartalmazza. A további modulok (geofizika, geológia, meteorológia, térképészet, csillagászat, fizika, biológia, pszichológia) stb. előkészítése közelebbi-távolabbi terveink között van.

 

 

A tantárgy-sorozat áttekintése:

 

 

elnevezés

javasolt félév

tantárgy-felelős

1

A bolygókutatás legújabb eredményei

BSc 3., ősz

Bérczi Szaniszló

2

Planetológia

BSc 4., tavasz

Karátson Dávid – Timár Gábor

3

Mars-kutatás

BSc 5., ősz

Kereszturi Ákos – Sik András

4

A Naprendszer földrajza és geológiája

BSc 6., tavasz

Kereszturi Ákos – Sik András





6

Kozmikus anyagok és földi analógiák (terv)

MSc 2., tavasz

Bérczi Szaniszló

7

Planetáris GIS térképezés

(térinformatikán belül kerül majd meghirdetésre)

MSc 3., ősz

Hargitai Henrik – Sik András

8

Diplomamunka szeminárium (terv)

MSc 4., tavasz

választott témavezető

 

 

Féléves bontás – őszi félév:

 

 

elnevezés

javasolt félév

tantárgy-felelős

1

A bolygókutatás legújabb eredményei

BSc 3., ősz

Bérczi Szaniszló

3

Mars-kutatás

BSc 5., ősz

Kereszturi Ákos – Sik András





7

Planetáris GIS térképezés (terv)

MSc 3., ősz

Hargitai Henrik – Sik András

 

 

Féléves bontás – tavaszi félév:

 

 

elnevezés

javasolt félév

tantárgy-felelős

2

Planetológia

BSc 4., tavasz

Karátson Dávid – Timár Gábor

4

A Naprendszer földrajza és geológiája

BSc 6., tavasz

Kereszturi Ákos – Sik András

6

Kozmikus anyagok és földi analógiák (terv)

MSc 2., tavasz

Bérczi Szaniszló

8

Diplomamunka szeminárium (terv)

MSc 4., tavasz

választott témavezető

 


1. A bolygókutatás legújabb eredményei

 

 

 

(A korábbi, kredites hallgatóknak szóló „Regionális bolygótudomány” tantárgy HELYETT, valamint az „Új felfedezések a Naprendszerben” tantárgy HELYETT!)

 

Célkitűzés: újdonságok, érdekességek, szubjektíven kiválasztott részletek felvillantásával minél több hallgató érdeklődésének felkeltése az egész témakör iránt (nem szükséges sorrendben haladni az égitestek között, a rendszer-szerű áttekintésre majd „A Naprendszer földrajza és geológiája” elnevezésű tantárgy során kerül sor).

 

Javasolt félév: BSc 3., ősz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium

 

Tantárgy-felelős: Bérczi Szaniszló

 

Oktatók:   Bérczi Szaniszló,

                  Hargitai Henrik,

                  Horváth András,

                  Illés Erzsébet,

                  Kereszturi Ákos,

                  Sik András

 

Tematika:

1. A Naprendszer áttekintése                                                                               Bérczi Szaniszló

2. A bolygókutatás alapjai, eszközei és módszertana                                                   Sik András

3. A Naprendszer-kutató űrszondák története                                                     Horváth András

4. Új felfedezések a Merkúr és a Vénusz térségében                                            Hargitai Henrik

5. Holdkőzetek anyagvizsgálata                                                                          Bérczi Szaniszló

6. A Mars-kutatás jelene és jövője                                                                       Horváth András

7. Újdonságok a kisbolygók és az üstökösök kutatásában                                   Kereszturi Ákos

8. Gázóriások és térségük anyagai – kis holdak és gyűrűrendszerek                        Illés Erzsébet

9. Törpebolygók és óriásholdak                                                                            Hargitai Henrik

10. Bolygókutatási programok Magyarországon                                                 Kereszturi Ákos

11. A következő évtizedek emberes küldetései                                                           Sik András

12. Hunveyor, Husar, Hunballon                                                                         Bérczi Szaniszló

 

 

 


2. Planetológia

 

 

 

(Már több éve zajlik, a Planetológiai Műhely tagjai tartják közösen!)

 

Célkitűzés: a planetológia sokféleségének és földtudományi kapcsolódásainak bemutatása.

 

Javasolt félév: BSc 4., tavasz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium

 

Tantárgy-felelős: Karátson Dávid – Timár Gábor

 

Oktatók:   Bérczi Szaniszló,

                  Ferencz Csaba,

                  Hargitai Henrik,

                  Horváth András,

                  Horváth Ferenc,

                  Illés Erzsébet,

                  Karátson Dávid,

                  Kereszturi Ákos,

                  Molnár Gábor

                  Sik András,

                  Steinbach Péter,

                  Timár Gábor,

                  Tóth L. Viktor

 

Tematika:

1. A planetológia szerepe a megismerésben, helye a tudományok között              Ferencz Csaba

2. Az űr- és bolygókutatás eszközei és módszerei I. – távérzékelés                        Molnár Gábor

3. Az űr- és bolygókutatás eszközei és módszerei II. – anyagvizsgálat               Bérczi Szaniszló

4. A Naprendszer keletkezése és szerkezete                                                           Tóth L. Viktor

5. Mágneses terek, napszél, a bolygók mágneses tereinek csatolódása                 Steinbach Péter

6. A bolygók alakja, árapály-jelenségek, pályaelemek                                               Timár Gábor

7. Becsapódások a Földön és a Naprendszerben                                                  Hargitai Henrik

8. Vulkanizmus, tektonika, jégvulkánok a Naprendszerben                                 Karátson Dávid

9. A bolygók légköre, folyadékszférái, víz-, jég-, szélerózió a Naprendszerben      Illés Erzsébet

10. A Föld-típusú bolygók formakincse, felszínfejlődése I. – Föld                     Horváth Ferenc

11. A Föld-típusú bolygók formakincse, felszínfejlődése II. – Hold, Merkúr, Vénusz                   Horváth András

12. A Föld-típusú bolygók formakincse, felszínfejlődése III. – Mars                         Sik András

13. A külső Naprendszer, gázbolygók, holdjaik és gyűrűik                                 Kereszturi Ákos

14. Asztrobiológia, életindikációk más égitesteken                                             Kereszturi Ákos

 

 

 


3. Mars-kutatás

 

 

 

(Már több éve zajlik!)

 

Célkitűzés: a Mars részletes bemutatása.

 

Javasolt félév: BSc 5., ősz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium

 

Tantárgy-felelős: Kereszturi Ákos – Sik András

 

Oktatók:   Bérczi Szaniszló,

                  Hargitai Henrik,

                  Illés Erzsébet,

                  Kereszturi Ákos,

                  Sik András

 

Tematika:

1. Alapfogalmak, elvek és módszerek                                                                          Sik András

2. A Mars-kutatás története, a bolygó térképezése és nevezéktana                      Hargitai Henrik

3. A Mars-kutató űrszondák krónikája                                                                 Horváth András

4. Légkör, ionoszféra, magnetoszféra                                                                       Illés Erzsébet

5. A Mars kőzettana, holdjai és marsi meteoritok vizsgálata                               Bérczi Szaniszló

6. Becsapódásos alakzatok                                                                                    Hargitai Henrik

7. Tektonika és vulkanizmus                                                                                Kereszturi Ákos

8. Lejtős tömegmozgások, jég- és széltevékenység                                                     Sik András

9. A víz felszínalakító munkája                                                                            Kereszturi Ákos

10. Fejlődéstörténeti áttekintés                                                                            Kereszturi Ákos

11. Az élet lehetősége                                                                                                  Sik András

12. Emberes Mars-utazás és terraformálás                                                                   Sik András

 

 

 


4. A Naprendszer földrajza és geológiája

 

 

 

(A korábbi, kredites hallgatóknak szóló „Regionális bolygótudomány” tantárgy HELYETT, valamint „A Naprendszer formakincse és tanulmányozásának módszerei” tantárgy HELYETT!)

 

Célkitűzés: a Naprendszer fontosabb égitestjeivel kapcsolatos alapismeretek bemutatása (kb. mintha minden óra egy-egy utazási célpont bemutatása lenne, nagyjából azonos szempontok szerint jellemezve minden égitestet, szakmailag indokolt sorrendben – s persze figyelembe véve, hogy mik hangzottak el „A bolygókutatás legújabb eredményei” elnevezésű tantárgyban).

 

Javasolt félév: BSc 6., tavasz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium

 

Tantárgy-felelős: Kereszturi Ákos – Sik András

 

Oktatók:   Bérczi Szaniszló,

                  Hargitai Henrik,

                  Illés Erzsébet,

                  Kereszturi Ákos,

                  Sik András

 

Tematika:

1. Égitest- és felszínforma-típusok a Naprendszerben                                         Kereszturi Ákos

2. Sztratigráfia                                                                                                     Bérczi Szaniszló

3. Merkúr                                                                                                              Kereszturi Ákos

4. Vénusz                                                                                                             Kereszturi Ákos

5. A Föld különleges jellemvonásai                                                                          Illés Erzsébet

6. Hold                                                                                                                         Sik András

7. Kis égitestek fejlődéstörténete                                                                        Bérczi Szaniszló

8. A Jupiter-rendszer, az Io és az Europa                                                              Hargitai Henrik

9. A Szaturnusz és holdjai                                                                                     Hargitai Henrik

10. A külső-Naprendszer égitestjei                                                                              Sik András

11. Exobolygók és egzotikus bolygók                                                                  Hargitai Henrik

12. Hasonlóságok és eltérések a különböző égitestek fejlődéstörténetében        Kereszturi Ákos

 

 

 


5. Bolygófelszíntan

 

A JÖVŐBEN  NEM KERÜL MEGHIRDETÉSRE!

 

(A korábbi, kredites hallgatóknak szóló „Általános bolygótudomány” tantárgy HELYETT, valamint a „Klimatikus planetomorfológia” tantárgy HELYETT!)

 

Célkitűzés: a bolygótestek felszínét alakító folyamatok általános bemutatása.

 

Javasolt félév: MSc 1., ősz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium + gyakorlati feladat teljesítése

 

Tantárgy-felelős: Hargitai Henrik – Karátson Dávid

 

Oktatók:   Bérczi Szaniszló,

                  Hargitai Henrik,

                  Horváth Ferenc,

                  Illés Erzsébet,

                  Karátson Dávid,

                  Kereszturi Ákos,

                  Sik András

 

Tematika:

1. A bolygófelszíntan és a planetáris formakincs felismerésének története          Hargitai Henrik

2. Nomenklatura és terminológia a Naprendszerben                                             Hargitai Henrik

3. Kozmikus erózió I. – medencék és síkságok                                                     Hargitai Henrik

4. Kozmikus erózió II. – kráterek                                                                         Hargitai Henrik

5. Belső szerkezet és tektonika                                                                             Keszthelyi Dániel / Horváth Ferenc

6. Vulkanizmus                                                                                                     Karátson Dávid

7. Lejtős tömegmozgások                                                                                            Sik András

8. Légkör és külső erők                                                                                             Illés Erzsébet

9. Illók és folyadékok                                                                                          Bérczi Szaniszló

10. Klimatikus planetomorfológia I.                                                                    Kereszturi Ákos

11. Klimatikus planetomorfológia II.                                                                   Kereszturi Ákos

12. A planetáris formakincs evolúciója                                                                 Hargitai Henrik

 

 

 


6. Kozmikus anyagok és földi analógiák

 

 CSAK TERVEZETT!

 

(A korábbi, kredites hallgatóknak szóló „Kozmikus anyagok vizsgálata” tantárgy HELYETT!)

 

Célkitűzés: a bolygótestek felszíni anyagaival kapcsolatos ismeretek és elemzési módszerek bemutatása.

 

Javasolt félév: MSc 2., tavasz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium + terepgyakorlat teljesítése

 

Tantárgy-felelős: Bérczi Szaniszló

 

Oktatók:   Bérczi Szaniszló,

                  Hargitai Henrik,

                  Kereszturi Ákos,

                  Sik András

 

Tematika:

1. Anyagfejlődés és ásványi anyag-övek a Naprendszerben                               Bérczi Szaniszló

2. Meteoritok I. – Kondritok                                                                               Bérczi Szaniszló

3. Meteoritok II. – Akondritok                                                                            Bérczi Szaniszló

4. Földi kráterek vizsgálata                                                                                   Hargitai Henrik

5. Holdkőzetek I.                                                                                                 Bérczi Szaniszló

6. Holdkőzetek II.                                                                                               Bérczi Szaniszló

7. Anyagvizsgálatok a Marson I. – MPF, Spirit, Opportunity                                     Sik András

8. Anyagvizsgálatok a Marson I. – Phoenix                                                        Kereszturi Ákos

9. Sarkvidéki analógiák: FMARS és Antarktisz                                                  Kereszturi Ákos

10. HungaroMars 2008 és az Atacama-sivatag                                                     Hargitai Henrik

11. Magyarországi kirándulások a Holdon és a Marson                                      Bérczi Szaniszló

12. Kozmopetrográfiai összefoglalás                                                                   Bérczi Szaniszló

 

 

 


7. Planetáris GIS térképezés

 

CSAK TERVEZETT, valószínűleg a térinformatikába lesz beépítve!

 

(Teljesen új tantárgy!)

 

Célkitűzés: a bolygótestekről távérzékeléses úton gyűjtött felvételek és adatok kezelési módszereinek bemutatása.

 

Javasolt félév: MSc 3., ősz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: kollokvium + gyakorlati feladat teljesítése

 

Tantárgy-felelős: Hargitai Henrik – Sik András

 

Oktatók:   Hargitai Henrik,

                  Kereszturi Ákos,

                  Sik András

 

Tematika:

1. Bolygótudomány, távérzékelés és térinformatika                                                    Sik András

2. A bolygótérképezés története és hagyományos módszerei                               Hargitai Henrik

3. Planetáris koordináta-rendszerek, vetületek és adatforrások                                   Sik András

4. Planetáris kartográfia és távérzékeléses magasságmeghatározási módszerek   Hargitai Henrik

5. Planetáris GIS szoftverek                                                                                        Sik András

6. Hiperspektrális távérzékelés                                                                              Hargitai Henrik

7. A Marsról készült űrfelvételek kezelése I. – MOC, MOLA                                    Sik András

8. A Marsról készült űrfelvételek kezelése II. – TES, THEMIS                          Kereszturi Ákos

9. A Marsról készült űrfelvételek kezelése III. – HiRISE                                           Sik András

10. A Marsról készült űrfelvételek kezelése IV. – CRISM                                 Kereszturi Ákos

11. Az Ióról készült űrfelvételek kezelése                                                            Hargitai Henrik

12. Gyakorlati feladat

 

 

 


8. Diplomamunka szeminárium

 

 

CSAK TERV

Célkitűzés: bolygótudományi témájú diplomamunka, valamint annak témaköréből egy angol nyelvű szakmai publikáció elkészítése.

 

Javasolt félév: MSc 4., tavasz

 

Óraszám: 2+0

 

Számonkérés: diplomamunka elkészítése

 

Tantárgy-felelős: választott témavezető